Amikor először találkozol a jelenséggel, a „józan ész” védelmében kissé sértődött megvetéssel csak a következő mondat bukik ki belőled: „Áh, hülyék ezek az angolok!” Egészen addig, amíg a probléma egy másik kontextusban is felvetődik.

„Ne ülj le a hideg kőre, fel fogsz fázni!” „Ne mászkálj mezítláb, hideg van hozzá!” „Öltözz fel rendesen, nehogy megfázz!” – Hallottuk már párszor ugye? Ezek a szülői intelmek kísérték végig gyermekkorunkat. Ezek a magyar népi megfigyeléseken alapuló, jól bevált egészségügyi előírások, amiket már dédanyáink is ismertek, és bátran örökítettek tovább. Ma sem indulunk el esernyő nélkül, ha szemerkél, a sapkát és a sálat sem hagyjuk otthon, ha 10°c alá megy, nem megyünk bele a Balatonban, amíg az nincs legalább 23°c és a zoknit már tényleg csak akkor vesszük le, ha nyári meleg van, ami nálunk a 25°c-nál kezdődik.

Aztán kiköltözöl Angliába, és azt veszed észre, hogy apró csecsemők is mezítlábasan vigyorognak ki a babakocsiból télvíz idején. Persze, itt a telek nem olyan hidegek. A nyár sem olyan meleg. Ha naptári idő szerint eljön azonban a tavasz, minden angol rövid ujjúra és szandálra vált, mindegy, hogy csak 16 celsius-t mutat a hőmérő, mászhatsz térdig a latyakban és ázhatsz a zuhogó esőben... Na és persze, ha vizet látnak, annak végképp nem tudnak ellenállni. Nem számít, hogy az egy városi szökőkút vagy épp egy erdei vízesés, a hőmérsékletre fittyet hányva engedik gyermekeiket csobbanni és ugranak utánuk ők maguk is.  

Amikor először találkozol a jelenséggel, a „józan ész” védelmében kissé sértődött megvetéssel csak a következő mondat bukik ki belőled: „Áh, hülyék ezek az angolok!” Egészen addig, amíg a probléma egy másik kontextusban is felvetődik. 

Véletlenül bukkantam rá erre a videóra, amiben egy amerikai lány mesél magyarországi missziós élményeiről. Az ő tapasztalatai szerint mi sokkal jobban aggódunk a hideg és a megfázásos megbetegedések miatt, mint az amerikaiak. Beszél arról, hogy Magyarországon sehol sem kapott jeges vizet, és a nyári melegben is forró teával kínálták, de talán a legtipikusabb a következő: 

"Ha hideg van kint, senki nem ül le a padokra. Az nem elfogadott. Vagyis megteheted, nem fognak érte börtönbe zárni, vagy nem tiltott, de valószínűleg a kis öreg nénik és bácsik odajönnek majd hozzád és azt mondják neked: 'Ne ülj le, nem lehet majd gyereked.' Azt hiszik, hogy megbetegszel tőle, és nem lehet majd gyereked..."

A nem kis szarkazmussal megfűszerezett beszámolóhoz azt is hozzáteszi, hogy amikor a templomi ruhájához nem vett fel harisnyát, akkor is ugyanezt hozták fel. (Sőt, ebből a videóból azt is megtudhatjuk, hogy az sem alapvetés minden kultúrában, hogy ha úgy érzed, hogy ki kell fújni az orrod, akkor azt meg is teszed. Azelőtt sosem zavartattam magam ilyesmik miatt, meg szerintem nem is kell. Na jó, azért ha véletlenül Amerikában jársz, ne trombitálj!)

Ha betartjuk a kulturális sajátosságunknak is mondható hideg-védelmi előírásokat, rajtunk van a három réteg meleg ruha, és már az ajtóban állunk, jóleső nyugalommal léphetünk ki rajta, és vághatunk neki az életnek, mert úgy érezzük minden szükséges intézkedést megtettünk, hogy megóvjuk magunkat a Hidegtől. Vagy mégsem?

Azt, hogy az egészségügyi statisztika minket igazol-e vagy őket, azt nem tudom. Nem is fontos. Én magam is elég fázós vagyok, és mindig rendesen felöltözök és betartom ezeket a megfázást megelőző óvintézkedéseket, és azért annyit mondhatok, hogy egy átlagos brit felnőtt évente 2-3-szor lesz náthás, míg én utoljára három éve voltam, amikor leszoktam a cigiről. Persze, nem érdemes ebbe belemenni, mert semmit nem bizonyít. Itt több tényező is szerepet játszik, és könnyen lehet, hogy a tudomány minket igazol, de most helyezzük a kérdést egy másik megvilágításba.

Ha betartjuk a kulturális sajátosságunknak is mondható hideg-védelmi előírásokat, rajtunk van a három réteg meleg ruha, és már az ajtóban állunk, jóleső nyugalommal léphetünk ki rajta, és vághatunk neki az életnek, mert úgy érezzük minden szükséges intézkedést megtettünk, hogy megóvjuk magunkat a Hidegtől. Vagy mégsem?

"Olyan borongós az idő, nincs kedvem kimozdulni!" - Egy mondat, amit Angliában jobb, ha elfelejtesz. Ha az idő nem neked kedvez, akkor sem érdemes kihagynod, amit terveztél. Hiába igazodsz az időjárás-jelentéshez, bármikor eshet. (Majdnem nem volt kedvem elmenni a kedvenc együttesem koncertjére a borongás miatt, pedig nagyon ritkán jönnek Európába, és rajta volt a bakancslistámon is, hogy élőben lássam őket. Szerencsére volt, aki elrángasson. Azon múlott, hogy nem maradtam le életem egyik legnagyobb élményéről.)

Ott van az angol kisgyerek, aki kicsi korától mezítláb fedezi fel a világot, ha esik, ha fúj. És ott vagyunk mi, akik ismerjük mind a négy évszakot, a forró nyártól kezdve a zord télig. Mi, akik már nyáron a télre készülünk, és ha eljön az ősz, bevackoljuk magunkat, és egyszer csak megáll az élet. Mi, akiket kicsi korunktól kezdve bebugyoláltak és óva intettek. Ők,akik hihetetlen magabiztossággal vetik bele magukat mindenbe, még abba is, amibe nem kéne, és mi, akik mindig csak félünk, és miután kellőképpen beburkoltuk magunkat, inkább nem indulunk el.

(U.i.: Hogy a lezárás mégse legyen ennyire borongós, azért gúnyosan megjegyezhetjük, hogy van valami, amitől az angolok is rettegnek: pár centi hó pillanatok alatt képes egy egész ország közlekedését megbénítani.)