London...Kinek mi jut róla eszébe? A külső szemlélők közt vannak, akik azt hiszik, hogy ez egy mézeskalács világ, ahol a pénz meg a fejlett nyugati kultúra miatt az élet hirtelen pofon egyszerűvé válik. Vannak az önigazoló megmondók is, mint ellenpólus, akik ugyan soha nem jártak még csak külföldön sem, de azért szeretik minden témában hangoztatni a saját véleményüket. Vannak, akik nyitottak. Vannak, akik jobb lehetőségeket keresnek. Vannak, akik félnek. Vannak, akik nem tehetik meg. Vannak, akiknek nem tetszik... És van London, ami ma már a második legnagyobb magyar város. 

Manapság sokat emlegetik, és mivel ilyen központi téma lett, azt hiszem, hogy már mindenki tudja, hogy a kerítés nem mézeskalácsból, sőt még csak nem is kolbászból van. (A Tower Bridge tényleg úgy néz ki, mintha mézeskalácsból lenne, de nem!) Azért az már a legelején is látszott, hogy nem lesz egyszerű, de csak mostanában kezdem észrevenni, hogy ez a négy Londonban töltött év, a maga nehézségeivel és kihívásaival együtt azért elég sokat adott ahhoz, aki most vagyok. Mézeskalács ide vagy oda, ha pár évet külföldön élsz, attól több leszel, és sosem kevesebb. Íme, 10 példa, hogy miben:

1. A tapasztalat építő jellegű még akkor is, ha az adott pillanatban veszteséggel jár.

Néhányan szeretnek tragédiát csinálni abból, ha valami rosszul sül el, és sokszor tényleg igaz, hogy szegény embert az ág is húzza. Jó, ha utánajársz a dolgoknak, de ha felköltözöl a nagyvárosba, hamar felismered, hogy a felgyorsult életmód és a verseny miatt, gyorsan kell döntéseket hozni, és nem tudod megelőzni a bajt. Nincsenek megbízható ismerősök, akik tudják a tutit, hogy hova kell menni, kitől kell venni és mire figyelj. Az otthoni szabályok és szokások amúgy sem érvényesek itt. Ha nincsenek ismerősök, marad az internet, és miután megtanultad, hogy a "túl szép, hogy igaz legyen" mindig átverés, csak remélni tudod, hogy az általad reálisnak és megfelelőnek ítélt lakással, autóval vagy állással később sem lesz probléma. Nos, elsőre ezeket tényleg nem lehet kiszűrni, ha külföldre költözöl, a mindig gyanakvó, precíz és megfontolt oldalad helyett jobb, ha a felfedező, kísérletező és probléma-megoldó tulajdonságaidat veszed elő. Azoknak nagyobb hasznát veszed, és rájössz arra is, hogy többet érnek, mint mások tanácsai és intő szavai.

2. Eső bármikor jöhet.

A londoni életet ugyanolyan változékonyság jellemzi, mint az időjárást. Sosem tudhatod, mi jön holnap, milyen problémákkal kell szembenézned. Ami biztos, a lakosság száma, a lakásárak és az ebből fakadó problémák egyre csak növekednek. A problémákkal azonban csak akkor kell foglalkozni, amikor már ott vannak. Amikor te is érzed a saját bőrödön, hogy már ott vannak. Nem lehet felkészülni mindenre, és nem is kell, mert az csak bizonytalanságot és aggodalmat hoz magával. Leszoktunk már róla, hogy minden nap cipeljük az esernyőt magunkkal...

3. Elfogadni embereket, körülményeket, önmagadat.

Nincs még egy város Európában, ahol annyiféle ember élne, mint Londonban. Ennek megvannak az előnyei és hátrányai is. De jobb, ha észben tartod, hogy te is csak egy vagy közülük. Neked is vannak szokásaid, amik a másikat idegesíthetik. Ez a sokszínűség pedig szélesebb látókört ad és a választás lehetőségét. 

A nagyváros előnye, hogy nyugodtan rózsaszínre festheted a hajad, ha úgy tetszik. Nem kell folyton kakukktojásnak érezned magad, ha valamiben más vagy, hiszen ugyanúgy beleolvadsz a tömegbe, mint bárki más. Mások elfogadása önmagunk elfogadásánál kezdődik, és ez a szabadság, ami elkergeti az illúzióját annak, hogy mások azok, akik minket nem fogadnak el, igazi tükröt tart elénk.

A lakás-problémáktól kezdve az újonnan érkezőknek rengeteg kihívással kell szembenézniük, és sokszor lejjebb kell adni az igényeikből. Megtanulod, hogy az általános igazságok nem működnek, az emberek nem mindig jók, de azért annyira rosszak sem. A sok tapasztalat egy újfajta szemléletet ad, és már nem a körülmények felől értelmezed a saját helyzetedet, hanem felismered, hogy a saját életed mégis csak a te kezedben van: akkor a leginkább, amikor egy problémát kell megoldanod és el kell döntened, hogy hova tovább. Felelős vagy a saját életedért és boldogulásodért, és mindig ott a lehetőség, hogy változtass, ha nem vagy elégedett.

4. Időből nem sok jut, ezért használd jól.

Ez a város sosem alszik. Az üzletek hétfőtől szombatig általában 10-21-ig vannak nyitva, vasárnap 11-17-ig, a nemzetközi cégeknek pedig figyelembe kell venniük az időeltolódást, és ehhez igazítják a munkaidőt is. Az alacsonyabb státuszú állásokban dolgozók (bolti eladó, pincér, takarító, au-pair stb.) általában részmunkaidőben dolgoznak, minimálbérért és gyakran több állást is elvállalnak, hogy el tudják tartani magukat. Az irodai munkáknál pedig jellemzőek a túlórák, és pályakezdőként, tapasztalat nélkül nagyon nehéz ezekre az állásokra bekerülni, ezért rengetegen gyakornokként kezdenek, amiért nem, vagy alig fizetnek, ezért a megélhetéshez ismét szükséged lesz egy másodállásra. Így a legtöbb londoninak nem sok szabadideje marad.

Az idő problémája a túlzsúfoltság miatt a közlekedésben és a mindennapi teendőkben is megjelenik. A szabadidődből vesz el időt, hogy átverekedd magad a tömegen, és az is, ha késik a metró vagy a busz. Ha körülnézel a metrón azt látod, hogy az emberek nagy része olvas, sminkel vagy a telefonját esetleg valami más kütyüt búj. Mindezt fél lábon és fél kézzel kapaszkodva a tömegnyomorban. Az idő felértékelődik, ezért az ember próbál mindent belesűríteni a szabadidejébe, kihasználja a tömegközlekedésen töltött időt és kerüli a hétvégi tömegnyomort a turistalátványosságok, bevásárlóközpontok és kiállítások körül, hogy a szabadidő ne sorban állással és tolakodással teljen.

5. Az időhiány az emberi kapcsolatokat is megváltoztatja.

Nagyon sokan panaszkodnak a különböző országokból és kultúrákból ideérkezők közül, hogy igazi barátokat Londonban nem lehet találni. Képzeld el, hogy két ilyen ember leül egymás mellé, és egymásnak panaszkodnak arról, hogy nincsenek barátaik. Ilyen csehovi párbeszédek jellemzik a londoniakat.  

Az angolok kedvesek és udvariasak, de egy időben távolságtartók is. A kedvesség, a viccelődés és a közvetlenség nem elég ahhoz, hogy egy kapcsolat fennmaradjon, ezért hiába érzed azt, hogy összehaverkodtál a munkatársaiddal vagy a lakótársaiddal, amint ez a munkaviszony vagy lakótársi viszony megszűnik, többnyire ezek a barátságok is repülnek vele. Igazából nem baj, mert azért egy-két barát megmarad, akikkel ki lehet mozdulni és lehet sokat nevetni, ha éppen ahhoz van kedvünk, sőt ők az őszinteséget sem veszik zokon és azt sem, ha szívességet kérünk tőlük. És hát mi kell még egy baráttól? A többire ott vagyunk egymásnak mi. 

6. A saját boldogulásunkat nem az iskolai végzettségünk határozza meg, és nem is a szorgalmunk.

Egyszer egy interjún a következő "útbaigazítást" kaptam: "Bárki lehet piackutató, vannak nálunk olyanok is, akiknek csak középiskolai végzettségük van. Mi szeretjük az alapján válogatni a munkatársainkat, hogy mennyire szórakoztatóak. Azelőtt az volt a fő kérdésünk az interjún, hogy mondjon egy viccet." - majd hozzátette, hogy vigyek egy kis személyiséget az önéletrajzomba, mert ez a szektor emberközpontú, és ez számít. (Igen, a hobbimat beleírtam, nem arra gondolt. A személyiségünket és a humorunkat pedig a kultúránk azért eléggé meghatározza. Akkor most mit gondoljak?) Közben jött egy tanmese a saját lányáról, aki anyja nyomdokaiba lépve szintén a piackutatásban akart elhelyezkedni, és már minden hülyeséget kipróbált, hogy végre kitűnjön a CV-tömegből, míg végül sikerült is neki. (Hm...) Azért hívott be, hogy ezt elmondja nekem, mert nem sok kérdése volt, pedig ez a szakmája. Sőt, valószínűleg meg is volt róla győződve, hogy ő ezzel segít, mert a honlapjukon is úgy mutatkozott be, hogy szeret segíteni a fiatal kutatóknak. 

Ez a nyomás, hogy neked valami nagyon különlegesnek kell lenned, hogy állást találj nagyon nem könnyíti meg a dolgodat. Igazából nem különlegesnek, ezt csak ők mondják, valójában ezeknél az állásoknál azt akarják, hogy legyél beszédes, határozott, extrovertált és mutasd azt, hogy te náluk szeretnél dolgozni. A bolti állásnál is meg fogják kérdezni, hogy miért pont őket választottad. Ja, meg legyen tapasztalatod, junior állásoknál is, sőt gyakornoki állásoknál is. Ördögi kör. Sokszor üres vagy nagyon ellentmondásos elvárások ezek, amiknek képtelenség megfelelni.

Sajnos igaz, hogy az iskolai végzettség - hacsak nem mérnöki, amiből mindenhol hiány van - nem igazán segíti elő az álláskeresést. A szorgalom és a munkakedv önmagában pedig csak arra elég, hogy találj valami robotmunkát, ahol teljesen kiszolgáltatott vagy, és csak leszív. A siker és az előrejutás nem ezeken múlik, az elkötelezettség viszont annál fontosabb. Már csak azért is, mert a robotmunka csak a pillanatnyi megélhetésedet biztosítja, és nagyon könnyen benne ragad az ember. Amikor mindenért meg kell küzdeni, nem érdemes "B" tervek szerint haladni és kompromisszumokkal kiegyezni, inkább fordítsunk nagyobb hangsúlyt arra, hogy kitaláljuk, mi az "A" terv.

7. Néha nem árt túllátni a mézeskalács házikó falain.

Ezt már a meséből is tudjuk. Itt gyakran megfeledkeznek róla. Nincs még egy olyan ország, ahol annyi cicomával feldíszítve és esztétikusan elrendezve tálalják az amúgy tök ízetlen kaját, mint Anglia. A szakdolgozatnál is több pontot ér a formai kinézet, mint maga a tartalom. Egy állásinterjún is az a sikeres, aki jól el tudja adni magát. Ahol a "Hogy vagy?" egy köszönési forma, amire mindig kötelezően azt kell válaszolni, hogy jól, remekül vagy nagyszerűen. Aztán illik visszakérdezni, de a választ már nem muszáj megvárni, azt úgy is tudjuk. Ilyen és hasonló konvenciókból amúgy elég sok van még a brit etikettben. Ezután néhány újságcikk rácsodálkozik, hogy a statisztikák szerint a nép frusztrált és depressziós. Szóval, azért van, amihez nem kell alkalmazkodni, és ilyenkor szerencse, hogy Londonban nemcsak angolok élnek, így van, aki érti, hogy néha fontos megmutatni, hogy mi van a cukormáz alatt.

8. Egy világvárosban is érezheted magad úgy, mint egy kis dobozban.

"Aki Londont unja, az életet unja." - ha komolyan vesszük, amit Samuel Johnson mondott 1777-ben, máris hamar kikristályosodik, hogy miért depressziós a fél város. Ő ugyan úgy értette, hogy itt aztán minden van, ami az élethez szükséges, és 1777-ben ez biztos igaz is volt. Most azonban inkább túl sok minden van, és kevés olyan, ami egy kicsit is kirángatna a hétköznapok szürkeségéből, és ami van, ahhoz iszonyatos küzdelmek és összegek árán lehet csak hozzáférni. Nézzük sorra:

• Az első hónapban végigjárod a turistalátványosságokat, utána már inkább kerülöd ezeket a helyeket, de valahányszor Magyarországról látogatód érkezik, újra és újra megteszed ezt a körutat, és a végén a hátad közepére sem kívánod a Big Ben-t meg a London Eye-t.
• Ha kedved támad összefutni a haverokkal egy sörre, bármelyik angol pub megteszi, mindegyik ugyanúgy néz ki, és nagyjából ugyanazt is szolgálják fel. Ha mindezt hétvégén tennéd, akkor kerüld a belvárost, és ha szerencséd van, kijjebb találsz még olyat, ahol legalább a bárpultnál van még hely.
• Étterembe mennél? Egy órás sorban állás után kapsz egy kétszemélyes asztalt, amit egy apró, két centis rész választ el a szomszéd asztaloktól, aztán az étlapon felsorolt három választási lehetőség közül választhatsz. Túl nagy gasztronómiai élvezetekre ne számíts, mert úgy is csak csalódás ér. Próbálj meg úgy tenni, mintha annyira finom lenne, hogy megérte a küzdelmet, és mindjárt szebb lesz a világ.
• Vannak még múzeumok, kiállítások és egyéb művészeti projektek, amik általában jók, ha nem kell kilométeres sorokat kiállni értük.
• És ha éppen jó idő van, ott vannak a parkok, amik nem szürkék, hanem zöldek. 
• És persze van színház is, meg koncert is, ha a pénztárcád engedi, és jó előre lefoglalod. 

Nos, mindezt egybevetve és hozzáadva az angol házakat, amik mindenhol ugyanúgy néznek ki, a borongós időt és az állandó fish and chips szagot, azért London tud nagyon unalmas és nyomasztó lenni. Ezért is utazik mindenki Spanyolba vagy egyéb mediterrán helyekre az év során, amit szinte olcsóbban ki lehet hozni, mint egy belföldi nyaralást.

9. Keresni és meglátni a lehetőségeket.

Nos, ha már téged is utolért a londoni depresszió, ideje felismerni, hogy valamiért mégis itt maradtál. A lehetőségek között ott van az előbb említett utazás lehetősége például, de ezeket amúgy is mindenkinek a saját igényeihez és céljaihoz kell mérnie. A lehetőségek keresése pedig hozzátartozik a külföldi élethez, ami mindig a jobb élet reményével kecsegtet. 

10. Idegennek lenni, nem is olyan rossz dolog.

Néha jót tesz a távolság. Néha ez egy tiszta lap, amit azzal töltesz meg, amivel szeretnél. Ha pedig nem tudod, hogy mivel, a távolság és az új tapasztalatok abban is segítenek, hogy az itt töltött időt magadra fordítsd. És ehhez még csak szabadidő sem kell, mert az új élmények és különböző behatások során automatikusan elkezdődik egyfajta önreflexió, és ahogy már mondtam, a kulturális sokszínűségben látja meg magát az ember igazán.

10+1. A tea akkor is jobb citrommal, mindegy, hogy milyen erős.